Supernatural

Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

Találtam egy oldalt, ahol nem csak az odaátot, hanem rengeteg sorozatot meg lehet nézni ingyen bérmentve. Így akinek nem fontos, hogy az odaát részei le legyenek töltve, az itt is meg tudja nézni. Ráadásul a hetedik évad is megtalálható rajta, és amint megjelenik belőle egy új rész, azonnal fel is kerül az oldalra feliratozva, így még azt sem kell vadászni. Jó mazsolázást kívánok hozzá!

Az oldal linkje:       http://filmekaneten.blogspot.com/ 

 

7. évad

Jensen Ackles, Jared Padalecki SuperFreakinAwsomeNatural! 

1 rész. : Castiel, az új Isten. Vagyis ő ezt hangoztatja magáról, ennek a gondolatnak a nevében halomra gyilkolja mindazokat, akik Isten nevében cselekszenek, szerinte helytelenül. Így nem kíméli a papokat, a politikusokat, sőt még az angyalokat sem. Még régi barátait  is figyelmezteti, ne merjenek az útjába állni, mert az ő életüket sem fogja megkímélni. Dean egy ideig megpróbál nem foglalkozni a dologgal, mondván Istent úgysem tudnák megállítani. Ám nála is elszakad a cérna és „segítségért” folyamodik. Valójában nem is segítség az, amit kikényszerít az ember, de a szükség törvényt bont. Egy ősi igézet segítségével megidézi a halált és utasítja, hogy ölje meg Castielt. Megjelenik Castielt és keresztülhúzza számításaikat, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnik. Így a Halálnak marad egy kis ideje, hogy  meg engedményt tegyen a fiúknak. Neki sem tetszik az önjelölt Isten, így „Holdfogyatkozást szervez”. Óvva inti a fiúkat, ha ezúttal nem tudnak Castielen segíteni, búcsút mondhatnak neki. A Castielben lévő lelkek felrobbantják, és akkor elszabadul a pokol. Tekintve, hogy Castiel válogatás nélkül fogadta magába a lelkeket. Leviatánokat is magába fogadott, akiktől egy kicsit sem könnyű megszabadulni, még a Halál is megjegyezte, nem véletlenül voltak a Purgatóriumba zárva...Sam látomásai csak fokozódnak és egy látomás után el is tűnik, nem marad más utána, csak egy üveg vér, ami Castiel megmentéséhez kell.
 
SPNB | Cast | BtS - supernatural photo
2. rész. :

Castiel egy víztározóban kiengedi magából a Leviatánokat. Lehet, hogy Cas porhüvelye felrobbant. Nem tudni biztosan, csak a jól ismert ballonkabát maradt meg belőle. Leviatánok a víztározóból a csatornákon és vezetékeken keresztül bárhová eljuthatnak, még azt sem tudják mennyien lehettek Castielben. Éhesek. Ezt bizonyítja, hogy mindenhol holttesteket hagynak maguk után. Bobby és Dean nyomozásba kezd, Samet hátra hagyják, hiszen mostanában nincsen jó bőrben. Hallucinációi vannak, Lucifer jelenik meg neki a legváratlanabb helyzetekben és azt állítja, hogy ez (hogy Bobbyval és Deannel van) csak legújabb kínzása. Párhuzamosan hallgatja Deantől, hogy Lucifer a hallucináció. Érthető, ha Sammy kicsit megzavarodik.

 
És, ha még ez nem lenne elég… A leviatánok felperzselik Bobby otthonát, nem tudni vajon Bobby is a házban volt-e. Miközben Bobbyt keresik, Leviatán támad rájuk. Deannek nem marad más választása, mint mentőt hívni. Szép kilátások. Dean lába eltört, Sam eszméletlen, Bobby lehet, hogy bent égett az otthonában. Sejtelmük sincs, hogy a Leviatánokat nem is olyan egyszerű megölni. A mentő pedig egyenesen abba a kórházba viszi őket, amit megszálltak a Leviatánok.
 
 
7. évad 3 rész előzete:
odaát 7. évad 3. rész
odaát 7.évad 3. rész
Film és felirat letöltése:
   
7 évad 4. rész
Supernatural 7. évad 4. részDefending Your Life
Supernatural 7. évad 4. rész Defending Your Life
7 évad 5. rész
 

 Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) megismerkedik Maggie Starkkkal (vendégszereplő Charisma Carpenter), egy boszorkánnyal, aki azzal, hogy egy kisvárosra szabadította haragját, számos halált okozott. Sam és Dean lenyomozzák a férjét, Donaldot (vendégszereplő James Marsters), hátha ő tud segíteni. Donald elmondja a testvéreknek, hogy Maggie rá mérges, mert viszonya van, és ezt a felesége a városlakókon tölti ki.
Phil Sgriccia rendezte, Brad Buckner és Eugenie Ross-Leming írta az epizódot.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 73
Tegnapi: 51
Heti: 284
Havi: 2 083
Össz.: 174 662

Látogatottság növelés
Oldal: 7. évad részeinek előzetesei és az epizódok megtekintése
Supernatural - © 2008 - 2017 - odaatfans.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: odaát szörnyek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »